Szeifried Zoltán
2006.04.04. 08:37
Festő kiállítása
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy rendhagyó Kiállítás van soron a záhonyi művészetkedvelő közönség előtt.
SZEIFRIED ZOLTÁN festő, grafikus barátom és az Ő édesapja SZEIFRIED LÁSZLÓ fafaragó áll most Önök előtt, hogy felvillantsák munkásságuk egy-egy szeletét. Alkotásaikkal bemutatkozzanak a képzőművészet kedvelőknek.
Először az édesapa Laci bácsi akit van szerencsém évek óta ismerni Kisvárdáról.
Akinek néhány munkája a vitrinekben látható középen. Zoltán fia alkotta portré kíséretében.
Laci bácsi egy kereskedő ember volt, mostani alkotói munkásságát megelőzően és szerte az országban, de határainkon túl is elismert fafaragó.
Nyugdíjas éveiben kezdte a faragást. Napjainkban is aktív alkotó és lelkesülten beszél a fa szeretetéről.
Több kisvárdai intézménybe, számos Katolikus templomban találhatók munkái. Természetesen a monumentálisabbak mint pl. egy Kopja fa nem láthatók egy ilyen kiállításon, mégis úgy gondolom jó keresztmetszetet adhat az itt felvonultatott anyag munkásságról.
Közös kiállítást fiával a jelenlegin kívül VÁMOSÚJFALU-ban tartanak.
Míg Laci bácsi oltárt, szentségtartó farag, addig Zoltán oltárképet, stációsorozatot fest.
A művész által faragott kopjafák megtalálhatók Fényeslitkén, Mátészalkán, Budapesten a Farkasréti temetőben. Érdekesség, hogy 10 db van pl. a DONKANYAR-ban és KANADÁBAN.
Fafaragói stílusát tekintve három jelentős technikát alkalmazva dolgozik. Úgymint: az Erdélyi Ékrovásos, a somogyi pásztorfaragás, valamint a Barokk faragás.
Az itt látható néhány munka hivatott ezeket a stílusjegyeket bemutatni a tisztelt publikumnak.
És most a fiú Zoltán.
Zoltán kora gyermekkorától ösztönösen vonzódott a rajz, a festészet kifejező eszközei, módjai felé. Kisvárdán született és ma is ott él. Nagynénje Kanadában festőművész, nagybátyja a bútorok díszítésének értője és művelője, keresztapja modellező és nem utolsó sorban édesapja akinek az alkotásitól itt is láthatunk.
Ezzel a szülői háttérrel indult az érettségit követően. Volt porcelánfestő 1977-ben Hollóházán, majd 1979-ben a fővárosba költözik, ahol a Cipőbolt Vállalat, majd a Gobelin Háziipari Szövetkezetnél mint grafikus dolgozott ill. külföldi megrendelésre festett.
Járt a Képzőművészeti Főiskolára, az I. Kerületi „Ferenczi Károly” képző és Ipar művészeti körbe; művésztanárok irányítása Korrigálása, vezetése mellett. 1990-ban visszatér Kisvárdára. Azóta itt lakik, dolgozik és jár el kiállításokra, táborokba, fórumokra.
A képzőművészeten belül: Mindent festő és rajzolónak tekinthető. Beleértve a különböző technikákat úgymint: ceruza, toll, akvarell, diópác, akrill, vegyes technikák és persze az olajfestés a kifejező eszközei. A témaköröket különválasztva, de foglalkoztatja a bibliai festészet: Az ószövetség, az Újszövetség, Csillagászat, Filozófia, tájak, csendéletek, születés annak fázisai a Föld élővilága, Jelen, Múlt, nem utolsó sorban az emberi arc. Ismert vagy ismeretlen a világ minden tájáról.
Stílusát tekintve: Realistának mondható némi szimbolisztikus elemmel telítve. Olykor impresszionista hatású alkotásokkal.
Sok-sok kiállítás van már mögötte.
Úgy egyéni mint csoportos.
1980-ban Budapesten az I. kerületi Művelődési Házban vált először csoportos kiállítása. 11 év szünet után 1994 óta rendszeresen állít ki az ország különböző pontjain.
Közintézményekben 1995-től szülővárosában Kisvárdán megannyi helyen találhatók a festményei óvodától a templomig.
Állandó kiállítása 2001-től Kisvárdán az Új Plébánián 14 db olajfestmény látható.
2004-től Nyíregyházán a Főplébánián 30 db kép. Ide kívánkozik, hogy 1993 óta figyelme fokozatosan az egyházi, bibliai témájú festészet felé fordul, és jelenleg is ez tölti ki munkái döntő többségét.
Szabolcs Megyében, de a megyén kívül is sok-sok városban megtalálhatók alkotásai.
2002-től a Parlament Külügyi Bizottsága Termében található egy képe.
Könyvillusztrációt és könyvborítót is készített már. Utóbbit pl. Batthyány Strattman Lászlóról.
Magyarországon levő közismert személyiségek akiknél a munkái megtalálhatók: Dr. Béres József, Sinkovics Imre színművész.
Külföldön: S.D Attenborough, -J.Y. Cousteau -S. Hawking –E. von Däniken. Akinél szintén szerepel egy-egy műve.
2003-ban a Vatikáni Múzeumba került egy képe. A Batthyány Strattman Lászlóról készült portré, a „Szegények orvosának” Boldoggá Avatása kapcsán. Jelenleg is a szentatya tulajdona.
Jelenleg egy szervezés alatt lévő kiállításról kell, hogy említést tegyek amely 2006 májusában Rómában a Magyar akadémián lenne.
Európában és szerte a világban megtalálhatók a munkái. Úgy mint: Svájc, Anglia, Svédország, Németország, Franciaország, Románia, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Portugália. Továbbá: Kanada, USA, Ausztrália.
Alapító tagja az EKKM-nek. Rendszeres kiállítója a Rétközi Múzeum Tavaszi Tárlatának.
Az alkotótáborok közül külön öröm számomra, hogy Zoltán barátom szívesen látogat el Zsurkra is, ahol szintén intenzív alkotói életet él.
2003 novemberében a Magyar Művelődési Intézet gondozásában jelent meg a XVIII. Országos Képző és Iparművészesti Tárlat-Esszencia-Kiállítás- színes képes kiadványa, melyben egy munkája szerepel.
Ars poeticá-ja: hogy minden megfesthető, ami az emberek tájékozódását segíti a világban és pozitív gondolatokat közvetít, a jóra való hajlamot sugallja. A maradandó értékek felismerése, megtartása és ápolása. Ezekkel mintegy példát mutatva az eljövendő generációknak, gondolkodásmódban és életvitelben egyaránt.
Ezekkel az ismertetőkkel ajánlom a tisztelt publikum figyelmébe apát és fiát.
Jóbaráti szeretettel kívánva mindkettejüknek további életükhöz és alkotómunkájukhoz sok-sok erőt egészségest, és még számos alkotást.
Köszönöm a figyelmüket! Tóth Sándor festő
|