Néhai Czető András
2005.04.27. 15:02
Egyesületi tag elhalálozott
Czető Andrásra emlékezve
2004 Március 16-án, életének 43. évében elhunyt Czető András, a Tiszakönyök Egyesület tagja, lapunk egyik meghatározó szerzője.
Egyszerű embernek ismertem meg, már amennyire engedte magát megismerni. Egy gyermekkori balesete visszahúzódó természetűvé formálta, kerülte a társasági életet. Életrajzát sem tarkították vargabetűk. Tőgyökeres tiszabezdédi volt, itt járt általános iskolába, Kisvárdában érettségizett. A nyíregyházi tanárképző főiskolán szerzett magyar-történelem szakon diplomát, majd visszatért szeretett szülőfalujába, ahol 20 éven át tanított.
Tanított az iskolában, s azon túlmenően is. Történelem fakultációin diákjaival megismertette a község történetét, hagyományait, kirándulásokat szervezett a szűkebb szülőföldön, bemutatva a térség építészeti értékeit, a táj szépségeit. Falukört alapított, környezetvédelmi akciókat, gyermek- és ifjúsági programokat szervezett, felkarolta a helyi tehetségeket, szerkesztője volt a Bezdédi Irodalmi Antológiának és még hosszan sorolhatnám érdemeit. Nagyobb megbecsülést érdemelt volna...
Egyik hobbija a kerékpározás volt, így aztán számára természetesnek tűnt, hogy miután néhány éve Záhonyba költözött - eshetett eső, hullhatott hó - nap mint nap kerékpárral járt dolgozni Tiszabezdédre. Vonzódott a költészethez, bár verseivel csak ritkán lépett a nyilvánosság elé, kerülte a refrektorfényt. Úgy gondolta, hogy túl van ő már azon a koron, amikor kirobbanó sikert várhatna az ember. Könyvtárosként is dolgozott, az olvasás szeretetét igyekezett diákjaiba átplántálni. Pár nappal halála előtt még szétosztotta tanulói között a leselejtezett könyveket.
Megszállott helytörténész volt. Évtizedeken át tudományos aprólékossággal kutatta lakóhelyének históriáját, kedvenc szakterülete a bezdédi honfoglalás-kori temető és a Nemzeti Múzeumban őrzött arany tarsolylemez volt. A szakirodalmat, levéltári feljegyzéseket böngészve óhatatlanul belebotlott a szomszédos települések történetének adataiba. Összegyűjtött dokumentumainak egy részét közkincsé tette -többek között- folyóiratunkban. Csak remélni lehet, hogy az évtizedek fáradságos munkájával létrejött szellemi hagyatéka nem fog veszendő örökségnek bizonyulni.
Köles Zsolt
Czető András
Vallomás
Már
megdermedt lávakő
volt csupán a szívem,
fagyos kis ércdarab –
mielőtt te jöttél.
Lelkemet vastag
jégpáncél takarta,
hogy reszketve-fázva
húzódtak el tőlem
embertársaim.
Kívülről tüskés
sünbundát viseltem,
hogy sziszegve-rázva
kapta vissza kezét,
ki óvatlanul
hozzám akart
érni.
Te
mégis egészen
közelembe bújtál,
lesimogattad
szúrósságomat,
lehámoztad rólam
tüskebundámat,
s lényedtől lassan
felengedett fagyom.
Mosolyod napfénye
gyöngyharmattá tette
zúzmararétegemet,
hangod bársonya
lemosta lelki
jégcsipkéimet,
jóságod melege
felolvasztotta
oly nehéz
jégkérgemet,
szemed tűzsugara
felizzította
érzéseimet.
Vágyam vulkánjában
belső máglya lobbant,
megolvadt bennem
egyszerre így minden:
akarat, gondolat, érzés,
egyetlen izzó
magmafolyammá lett,
fortyogva lángolt,
neki-nekilódult,
míg végre
test-csodád
észbontó látványa
kirobbantotta,
felszínre dobta
ellenállásom
lávadugóját –
s most már
belső gátak nélkül,
féktelenül
árad szét bennem
az égető érzés:
mindennél jobban szeretlek.
Czető András
LEGYEN MINDÖRÖKKÉ
kezed kezemben
szemem szemedben
arcod arcomon
ajkam ajkadon
ágyad ágyamban
vágyam vágyadban
kedved kedvemben
könnyem könnyedben
lázad lázamban
kínom kínodban
ráncod ráncomban
sírom a sírodban
|