Mandula József

Napvonat /Záhonyi képeslap/

Az ég erő, a tűz tisztaság.

Detonációk között gyermekek hada zsibong.

Mosolyukkal betakarják didergő énekünk.

A betonfalak tövében fény és árnyék kergetózik.

 Új és ódon összefonódnak.

A koromszínű ég alatt, aranyszélű alkonyat lebeg.

Sötét szemekben fehér ruhába öltöznek a szirmok,

hűs forrásra hajolnak a tűzmadarak.

A csendbe-tűnt síneken megáll a Napvonat.

Ha a csillagokat már mind össze söpörték, kincsekkel rakott álmából gyorsan ébred a város.

Mandula József

Mindenki táncol

Víkend van, gondtörő.

A vízparton tanyázunk,

bő sátrunk áttetsző. Fény.

Jókedvünk dalai szabad

madarak, hangszereinken

billentyűk a szavak.

Fönn halálsápadt Nap

lebeg, lenn a víz szelíd.

Féltett mezsgyét ringat

ölében. Míg árama dalnak

rázza a partot, mögöttem

a meztelen szélben a

gyorsan hűlő fövenyen

végig, mindenki táncol.

Mandula József

Varázsló

Kimondatlan: üres kalász. Halál arcán marás, szárnya hitünknek.

Szöggé hegyezó'dik drótban, kilátóhely gyalultán. Vihar van: szélmalom, erő nélkül kaméleon.

Haragban jégeső' drága vetésen, vagy tengert elengedő part. Kisiklott égen, mint csillagvonat vesztegel.

Cipelt hűség föllármázott szívben, szavakba préselt arc, ha behavazzák idegen telek.

Mandula József

Szinkron

Rideg könyökök kopnak,rejtett csapdák telnek,állók támasza dől Agyközeiben pattannak lüktető erek, féltett dallamot töröl a fej.

Elszámlált altatók gödröket kaparnakjejfákra rovogat leküzdhetetlen kór. Fölmetszett erekből csobog a magány,törött

cserepek alatt vágyakat legel a fagy. Hűségbe lop poklot az elvágyódás, lélekmély árkot ás a csend. Szélsodorták ámulatára egy

üvegszemű mutatányos lasszót vvet a pu1tnál,létterelő mozdulatról verejték gyöngye hulLEszményszirt tetejéről tépett hit-madarak vergődve

zuhannak,hitt arcokról lefoszlik a maszk. Tüzmadarak énekét a zaj örvénye lehúzza. Fény bemártott zsakettek előtt pörög a rulett.

Mandula József

Rejtőzködők

Ölelésben rácsok, lombpaloíában dér. Arcodban arcom, sebeinkben tépőzár. Nyütt cipőkben tévutakMköszönésben koszorúk, örökös csillagragyogásban

emberméretű ketrec, milliárd-szemű börtönőr.ortüzek hamvában virradat, hajnali vekkerben csörgőkígyó. A vérhez -láncolt rohanásban versül

beszélő térdreroskadás. Keselyük szemében töröttszárnyú szép madár. Gondolatforgácslapban kocsmaasztal,  éghezragadtkék fátyolban áradás. Csuparongy zászlókban szélcsend. Fahéjillatú szívben szörnyethalt tündérek, borzongató fagyban rügy. Százszor szép álom a rügy ben ...

Mandula József

Csendszóró

A mélyre hűlt időben először a mosoly szakadt le róla. Utána az álliggombolt

magabiztosság. Szétszéledtek álmai, zöld szeme fénye ellobogott mind.

Azután elmaradtak mellőle a vágyak. Később összedőltek aládúcolt ünnepei,

majd lepattogzott szívéről a szivárvány. Végül magára hagyták fölnevelt szaval

Mandula József

Sebkötöző

Rongy, tű, lobogó,

zúg rohanó szél.

Hon, vágy utcakő,

forradalom van.

Bor, csap, útvesztő,

lépte bicsaklik.

Száj, hír, szalmaszál,

halva a zsarnok.

Vers, könny, látlelet,

sok bekötött seb.

Sok jajt, kínt, gyászt

szült e táj.

Volt itt a bús nép

tört kép. Az éj, a csönd

s a csúf könny az úr.

Az unt lét rúd prés,

árny, lánc és rács.

Nyűtt rongy a kedv,

nyúlt füst a gond, mi

úgy ég, mint mart heg.

Mandula József

Rémképkeret

/ Hatágú láng. Kék-fehér vászon./

Az aláaknázott vértengerparton

Haláltábortűz lobog. Égig pattog

Róla a sárgacsillagszikrás szégyen.

Körülötte tetszhaláltáncot

Járnak a tévútonállók. A közeli

Szeméthegytetőn vészharangjátékba

Kezd a napvilágtalan emlékezet.

Mandula József

Hazafelé

Acéltestű utakon

Suhan el vonatom,

S a rég elfáradt ütközők

Zenéjét hallgatom.

/ Egy zajba szövődött

távoli ének

-örökös menedék-,

hív szakadatlan./

Monoton e fémzene,

Mint sínek világa,

Melyet itt-amott tör meg

Egy váltó iránya.

/ Otthoni arcok,

tengere vágynak,

-meseszép töredék-,

most hazavisznek./

Elfutnak a váltók,

Visszaáll a csend,

Emberek villannak,

Várnak odalenn.

/ Míg örömöm aranyát

szertedobálom,

hamuszín fákon

fény leveledzik./