Köles Zsolt

Peronon

Vasúti peronon árvul

Körbe-körbe jár a félhomály

Vak villanykörtén légy dong

Megszokásból, tanácstalanul.

Köles Zsolt

Október

Sírjatok,

sírjatok,

szabolcsi

akácok!

Zúgjon hát, zúgjon hát,

mindahány ágatok!

Belőletek

bármit-

kályhákba

rőzsét,

cellákba

priccset,

sírokra fejfát-

                                                            faraghat a történelem

Köles Zsolt

Nézőpont

Harangvirág kondul,

megdöglött egy hangya.

Vidáman kirándul

ártatlan gyilkosa.

Köles Zsolt

Neurózis

Újra ott vagy

már megint csak

magad alatt.

Álmodnál még

szebb holnapot -

hiába.

Őszinte

fájdalom

már les rád

a vadon

fekete

rengetege.

Menekülsz

a percbe

beleveszel.

Lefagyó

mosolyod

arcodra

kövesül.

Köles Zsolt

Megérint kezed

Nem szólok hozzád, nem megyek, félek

radarok fülelnek, műhold-szemek néznek

de verseimben megidézlek

álmaimban megérintelek.

Lepereg arcodról tekintetem

rozsda nem lehet mesteri ötvözeten-

de verseimben, megérint kezed.

Köles Zsolt

Majdnem csendélet

Csönddel bélelt

éjszakában

vakvágányon

álló vonaton

egy ottfelejtett szemüvegen

mozdulatlan ragyognak

a csillagok,

s szél horkol

egy nyitva maradt

ablakon.

Köles Zsolt

Keresztútnál

Könyvet írtam, fát ültettem,

Gyermeket nemzettem.

Dolgaimat bevégeztem?

Köles Zsolt

Intelem

Alkoss,

De meg ne bánd!

Szeress,

de meg ne bánts!

Félts,

de meg ne sérts!

Szeress!

Ne szánj, ne szánj…

Köles Zsolt

Hozzánk hűtlen

A detonációk közötti csend

épp elég, hogy meghalld:

az élet döcög tovább.

Omlik a vakolat

zizegve terpeszkedik a moha

patkányok párzanak.

Üvegcserepek csörrenek a fűben

hozzánk ezerszer is hűtlen

parancs-bakancs közeleg.

Köles Zsolt

Hagyd, hogy tiéd legyek !

Már várom, hogy

szirmait hullajtsa a nappal

kormos ruhája alól

vegye elő cilinderét az éj

és tüntesse el nyomtalanul

a fekete fákat -

hagyd, hogy tiéd legyek !

Köles Zsolt

Faarccal...

Faarccal

jársz-kelsz

nagyritkán

engedsz

egy szálkás

mosolyt

magadnak.

Köles Zsolt

Emlékedre

Magamba rejtettem elalvó mosolyod,

egy pillanatnyi csend honol:

két eggyé váló óramutató-

zúg szemgödrömben a tenger.

Köles Zsolt

Első szerelem

Jötte de reng!

Jött-e?

Dereng…

Köles Zsolt

Elmúlás

Félholtan hever a táj

rothadnak a levelek

meztelen fák ágai

karmolják az eget

s friss sebéből

vére hull az ősznek.

Látom Pershepone

arcodon gond-mosoly köde száll

szemedben felcsillant

fémek hideg fénye.

Köles Zsolt

Elmúlás

Félholtan hever a táj

rothadnak a levelek

meztelen fák ágai

karmolják az eget

s friss sebéből

vére hull az ősznek.

Látom Pershepone

arcodon gond-mosoly köde száll

szemedben felcsillant

fémek hideg fénye.

Czető Andrásra emlékezve

  Március 16-án, életének 43. évében elhunyt Czető András, a Tiszakönyök Egyesület tagja, lapunk egyik meghatározó szerzője.

  Egyszerű embernek ismertem meg, már amennyire engedte magát megismerni. Egy gyermekkori balesete visszahúzódó természetűvé formálta, kerülte a társasági életet. Életrajzát sem tarkították vargabetűk. Tőgyökeres tiszabezdédi volt, itt járt általános iskolába, Kisvárdában érettségizett. A nyíregyházi tanárképző főiskolán szerzett magyar-történelem szakon diplomát, majd visszatért szeretett szülőfalujába, ahol 20 éven át tanított.

  Tanított az iskolában, s azon túlmenően is. Történelem fakultációin diákjaival megismertette a község történetét, hagyományait, kirándulásokat szervezett a szűkebb szülőföldön, bemutatva a térség építészeti értékeit, a táj szépségeit. Falukört alapított, környezetvédelmi akciókat, gyermek- és ifjúsági programokat szervezett, felkarolta a helyi tehetségeket, szerkesztője volt a Bezdédi Irodalmi Antológiának és még hosszan sorolhatnám érdemeit. Nagyobb megbecsülést érdemelt volna...

  Egyik hobbija a kerékpározás volt, így aztán számára természetesnek tűnt, hogy miután néhány éve Záhonyba költözött - eshetett eső, hullhatott hó - nap mint nap kerékpárral járt dolgozni Tiszabezdédre. Vonzódott a költészethez, bár verseivel csak ritkán lépett a nyilvánosság elé, kerülte a refrektorfényt. Úgy gondolta, hogy túl van ő már azon a koron, amikor kirobbanó sikert várhatna az ember. Könyvtárosként is dolgozott, az olvasás szeretetét igyekezett diákjaiba átplántálni. Pár nappal halála előtt még szétosztotta tanulói között a leselejtezett könyveket.

  Megszállott helytörténész volt. Évtizedeken át tudományos aprólékossággal kutatta lakóhelyének históriáját, kedvenc szakterülete a bezdédi honfoglalás-kori temető és a Nemzeti Múzeumban őrzött arany tarsolylemez volt. A szakirodalmat, levéltári feljegyzéseket böngészve óhatatlanul belebotlott a szomszédos települések történetének adataiba. Összegyűjtött dokumentumainak egy részét közkincsé tette -többek között- folyóiratunkban. Csak remélni lehet, hogy az évtizedek fáradságos munkájával létrejött szellemi hagyatéka nem fog veszendő örökségnek bizonyulni.

Köles Zsolt